Július első napjától elindul az Orbán Viktor kormányfő által a februári évértékelőn megígért családvédelmi akcióterv több eleme is. Így a jövő hétfőtől lesz elérhető a bankokban a babaváró támogatás, bővül a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitele, a két- és többgyerekes családok használt lakás vásárlására is felhasználhatják, elindul a falusi csok, kezdődik a nagycsaládosok autóvásárlási programja, valamint indul az emelt összegű jelzáloghitel-elengedés.
Babaváró támogatás
A babaváró támogatást bankban kell igényelni, a szabadon felhasználható hitel összege legfeljebb tízmillió forint lehet, futamideje maximum 20 év. Ha az első öt évben egy gyermek születik, végig kamatmentes a hitel. A második gyermek születése esetén a tartozás 30 százalékát elengedik, a harmadiknál a teljes fennálló tartozást. A kamattámogatás mintegy 5 százalék, a büntető (vagy piaci) kamat pedig 8 százalék – a jelenlegi kamatszint alapján.
A babaváró támogatást júliustól azok a 18 és 40 év közötti feleségek kérelmezhetik, akiknek magyar lakcímük van, a házastársak legalább egyikének minimum 3 éve folyamatos tb-jogviszonya van (ez hallgatói jogviszony is lehet), valamint legalább az egyiküknek ez az első házassága (illetve ha volt is mindkettőjüknek már házassága, akkor egyiküknek sem lehet még gyermeke). A támogatott (végig 3 százalékos kamatú) csok hitel július 1-jétől használt lakóingatlan vásárlására is felhasználható (a maximum 2 gyermek esetén 10 millió forint, 3 gyermek esetén pedig 15 millió forint lehet), továbbá immár a 35 millió forintnál drágább használt ingatlan esetében is igényelhető az állami támogatás.
Ezek az igénybevételi feltételek
A kölcsönszerződés megkötését a házaspár (együttes igénylőként) akkor igényelheti, ha a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában
- a feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét,
- mindkét házasfél rendelkezik magyarországi lakcímmel,
- legalább az egyik házasfél legalább 3 éve folyamatosan tb-biztosított, felsőoktatási intézmény nappali képzésén tanul vagy más állam tb-rendszerének hatálya alá tartozik (a közfoglalkoztatás hossza maximum egy év lehet),
- büntetlen előéletű,
- egyik házasfélnek sincs az állami adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása,
- mindkét házasfél magyar állampolgár vagy tartózkodás joga van vagy hontalan jogállású,
- ha a házaspár valamely tagja legalább egy gyermeket nevel, akkor legalább az egyik házastárs az első házasságában él, azzal, hogy az özvegyülés miatt megszűnt házasságot e feltétel érvényesülése szempontjából figyelmen kívül kell hagyni,
- egyiküknek sincs a központi hitelinformációs rendszerben (khr) nyilvántartott tartozása,
- nem áll fenn olyan tény vagy körülmény, amelynek alapján a közös gyermekvállalás nyilvánvalóan lehetetlennek tekinthető,
- vállalják, hogy legalább egyikük a kölcsönszerződés megkötését követően született vagy örökbefogadott gyermekeiket a nagykorúvá válásukig, de legfeljebb a kölcsönszerződés megszűnéséig a saját háztartásában neveli.
A jogszabály kimondja: a kölcsönszerződés csak olyan igénylőkkel köthető, akiket a hitelintézet az általános belső szabályai szerint az igényelt kölcsön felvételéhez hitelképesnek minősít.
További fontos kitétel, hogy ugyanazon igénylővel kölcsönszerződés csak egy alkalommal köthető.
Falusi Csok
A falusi csok keretében az egygyermekes családok 600 ezer, a kétgyermekes családok 2,6 millió, a háromgyermekesek pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is. A hétfőtől induló program a tervek szerint 2022. június 30-ig lesz elérhető. A listára 2486 hátrányosabb helyzetű település került rá.
Már a második gyermek születésekor 1 millió forintot, a harmadik gyermek születésekor 4 millió forintot, minden további gyermeknél 1-1 milliót vállal át az állam a jelzáloghitelből július első napjától. Az igényeket a várandósság 12. hetétől lehet benyújtani.
Nehezebb lesz hitelt felvenni
Rossz hír, hogy miközben a gyerekvállalási kedv erősítése érdekében a kormányzat pörgetné a lakossági hitelezést, éppen a jövő hétfőtől lép hatályba az MNB-nek az adósságfék szabályokat szigorító lépése – igaz, azokat a jegybank még 2018. augusztus 22-én hirdette ki. Eszerint nagyobb pénzügyi terhet a jövőben az eddigi 400 ezer forint helyett csak a félmillió forint feletti jövedelemmel rendelkezők vállalhatnak.
A jegybank az adósságfék szabályokat meghatározó, módosított rendeletében rögzíti, hogy a babaváró kölcsön jelzáloghitel felvétele esetén legfeljebb 75 százalékban önerőként szolgálhat.