A kiberbiztosítás az új sláger

A hackertámadások súlyos pénzügyi veszteséget okozhatnak a cégeknek, nem csoda, hogy egyre többen akarnak biztosítást kötni a károk elhárítására. A biztosítókat pedig vonzza a becslések szerint 2020-ra 10 milliárd dollárosra duzzadó piac – írja a Bloom­berg.

A pénteken indult globális kibertámadás egyik első célpontja a brit állami egészségügyi szolgálat volt, amelynek informatikai és távközlési rendszerei több körzetben hosszú órákra leálltak. Világszerte 125 ezer számítógépes rendszer volt érintett a támadásban. Egy brit szakértő szombat délután talált megoldást a vírus kikapcsolására. Szakértők szerint ez nem jelenti azt, hogy megoldódott volna a probléma. A Wanna­Cry zsarolóvírus a rendszer fertőzése után titkosítja a fájlokat, a visszaállításhoz szükséges kódot pedig csak fizetés után adja meg a rendszer.hacker

Kisebb hackertámadások már korábban is történtek. 2016 volt az áttörés éve, amikor olyan nagy port felkavaró események történtek, mint például az amerikai Demokrata Párt szervereinek feltörése vagy a szvasztika-hack. Tavaly 50 százalékkal nőtt a zsarolóvírus-támadások száma is, és egyre gyakoribb, hogy a bűnözők nem személyeket, hanem szervezeteket és cégeket – leggyakrabban kormányzati intézményeket, egészségügyi és pénzügyi szolgáltatókat – támadnak meg.

Minél nagyobb károkat okoznak a támadások, annál nehezebb feladatot jelent a biztosítóknak, hogy megszabják a mindkét fél számára elfogadható árakat, és meghatározzák, hogy mire terjedjen ki a biztosítás. A biztosítók egyelőre igyekeznek nem vállalni túlságosan nagy kockázatot. A Munich Rénél és a Beazley-nél ügyfelenként 100 millió dollár a felső határ, ebből mindkét cég 50-50 milliót vállal magára. A többi biztosítónál is 5–100 millió dollár között mozog a kifizethető összeg.

Óvatosságra készteti a biztosítókat az is, hogy a természeti katasztrófákkal ellentétben előre megjósolhatatlan, milyen gyakran és mekkora kárt okozhatnak a kibertámadások, például egy világszerte elterjesztett vírus. Egyelőre az Egyesült Államok a legnagyobb piac, de rohamosan nő az érdeklődés Európában, Latin-Amerikában és Ázsiában is. A kereslettel együtt emelkednek a biztosítási díjak is: az Egyesült Államokban két és fél éve folyamatosan nőnek az árak, miközben a legtöbb hagyományos biztosításnál a díjcsökkenés a jellemző.

AJÁNLATKÉRÉS>>

Kapcsolódó cikkek:

Informatikai felelősségbiztosítás

Hamis illúzió csak a kiberbiztonság

 

 

<<  Vissza